Szijjártó Péter a Mokka keddi adásában elmondta, a Líbiából a Fekete-tengeren érkező embercsempészek ellen egyelőre csak korlátozott fellépésre van lehetőség, mivel az afrikai országnak nincs nemzeti kormánya, az ENSZ Biztonsági Tanácsa pedig nem adott felhatalmazást katonai erő bevetésére.
A miniszter elmondta, a kormány azt szeretné, ha az EU a nyugat-balkáni migrációs útvonalra is legalább akkora hangsúlyt fektetne, mint a földközi-tengerire. Arról is beszélt, hogy az európai külügyminiszterek részéről nem kapott kritikát a hazánk déli határán felállítandó kerítés terve, amit Szijjártó természetesnek is tart, hiszen Magyarországnak uniós kötelessége megvédeni a schengeni határszakaszokat.
A miniszter válaszolt a Bora Bora-üggyel és az Oroszország elleni szankciókkal kapcsolatos kérdésekre is. Utóbbival összefüggésben közölte, azok nem csak Oroszországnak fájnak, hanem Magyarország exportjának, sőt, az egész uniónak is.